Pintér Andrással, az Alberlet.hu kiemelt ingatlanreferensével beszélgettünk arról, hogy szerinte mi a titka a sikeres ingatlanreferenseknek - mitől lesz valaki hatékony a szakmában és mi a legnagyobb elismerés.
Hogyan kerültél a céghez?
Egy barátom által, aki szakmai vezető volt itt, még 2013-ban. Ő hívott mindig, mert tudta, hogy értékesítésben dolgozom, a családi vállalkozásban. Szerettem volna váltani, így kerültem ide.
Mivel foglalkoztál előtte?
A családi vállalkozáson belül bútorimporttal, aromák, illatanyagok importálásával és eladásával a hazai partnereknek. Emellett rendezvényszervezéssel is, tehát eléggé más területen dolgoztam.
Tudtad, hogy mire számíthatsz az Alberlet.hu-nál?
Nem kifejezetten. Egy-két dolgot tudtam, de a szakmai részét, és hogy milyen folyamatok vannak, azt nem. A barátomról csak annyit tudtam, hogy jól keres és rugalmas az időbeosztása. Azt nem tudtam, hogy itt akár karácsonykor is dolgoznunk kell, de az egésznek meg vannak a saját előnyei. Az elején nem is voltam sikeres fél év után válaszút elé is állított a vezetés, hogy ha igazán szeretném ezt a munkát, akkor szükséges komolyabb eredményeket is felmutatni! Az utóbbi 2-3 évben érzem azt, hogy igazán ráéreztem a dologra.
Mennyi ideje vagy a cégnél?
6 éve.
Mit gondolsz, a hosszú idő, a sok év mennyire számít a sikerességedben? Folyamatos a fejlődésed?
Egyértelműen számít. Mint mondtam, az elmúlt 2-3 év volt nagyobb ugrás, most már stabilan tudok jó eredményeket felmutatni. Ráéreztem az árcsökkentésre, szerintem ez a kulcsa. (A tulajdonos által eredetileg meghatározott kiadási összeg csökkentése.) Tervszerűen csinálom, folyamatosan figyelek rá, már a lakások kiválasztásakor is. Sokszor úgy megyek a tulajdonossal való találkozásra, hogy előre kigyűjtöm a linkeket a környéken hasonló lakásokról, és megmutatom őket összehasonlítási alapként. Így nemcsak az ingatlanost látja, hanem azt, hogy valóban milyen a piaci helyzet. Ezután pedig e-mailben keresem fel többször is.
Tehát rámenős vagy a munkában?
Máshogy nem megy szerintem. Persze, nem erőszakosan csinálom, de azt tapasztalom, hogy máshogy nem lehet hatékonyan kiadni a lakásokat.
Van valamilyen stratégiád, amit követsz a munkád során?
Minimális. Próbálok mindig alkalmazkodni az emberekhez, szituációhoz, lakáshoz. Fontos az is, hogy jó minőségű képeket használjak. Amióta vettem egy profi gépet, ez a tulajdonosok szemében is sokkal professzionálisabbnak tűnik, és a hirdetés is sokkal jobban teljesít. Ami még fontos nekem, hogy mindig személyesen is kimenjek a lakáshoz. Van, aki elkényelmeskedi, de szerintem máshogy nem lehet jól kiadni. Fontos a személyes találkozás az albérlőkkel és a tulajdonosokkal is. Könnyebb a munka, ha tudnak a nevemhez, számomhoz egy arcot kötni. A személyes benyomás mindig nagyon fontos.
Szerinted mitől lehet valaki igazán sikeres az ingatlanreferens szakmában? Milyen tulajdonságok kellenek hozzá?
Kitartás, szorgalom. Ha van párja, tőle rugalmasság. Ünnepek, családi programok sokszor nem számítanak. Tavaly december 23-án is dolgoztam, pedig megígértem, hogy nem így lesz. Jöttek olyan ügyfelek, akiket kár lett volna elszalasztani. Nyilván próbálom kompenzálni, de néha, ha olyan a szituáció, fel kell állni a vasárnapi ebéd után. Cserébe viszont akkor megyek horgászni, amikor akarok.
Szerinted mennyi ideig érdemes próbálkozni az első időszakban?
Nagyon fontos, hogy milyen képzést kap az ember. Az elején van egy alaptréning, de utána még nem megy olyan könnyedén a munka. Kell egy jó mentor a képzés után is. Akik jó referensek, a mentorálásban is ügyesek, azoknál kiugróan magas számok lesznek egy idő után. Magamnál nem tudnék pontos számot mondani, én egy fél év után kaptam ultimátumot. Utána jobbak lettek az eredményeim, de kellett 2 év ahhoz, hogy stabilan jól teljesítő legyek, és akkor még a közelében se voltam a mostaninak. Két év persze hosszú, de lehet sokkal kevesebb idő alatt is jó eredményeket elérni. Nekem volt olyan, amikor egyáltalán nem voltam kitartó, nem tettem annyira oda magam, így nyilván nem is voltam annyira eredményes. De ha van lakás és szorgalmas az ember, akkor fog menni.
Emellett a sok év alatt kialakult egy kizárólagos tulajdonosi kör, ami nagy húzóerő. Ez az, amikor téged hívnak a tulajdonosok, hogy megint kiadó a lakásuk, vagy ajánlanak téged, nem kell más ingatlanossal megküzdenek, és számítanak a véleményedre, segítségedre. Nekem az a legnagyobb megtiszteltetés, amikor felhív a tulajdonos, hogy annyiért adná ki, amit én javaslok, hiszen az én érdekem is, hogy minden a legjobb legyen. Szerintem ebben a szakmában ez a legnagyobb elismerés.
Tehát neked ezt már viszonylag stabilan sikerült kiépítened?
Nyilván nem csak ebből élek, de van egy ilyen stabil köröm, nagyjából 1000 inaktív lakásom van. Van, amikor szinte csak ilyenek vannak a hónapban. Ez az, ami kamatozik, csak ehhez sok idő és nagyon sok szorgalom kell. Az elején nagyon nem voltam hatékony. Ha most visszagondolok, az elején feleannyi energiával tudtam volna kétszerannyi bevételt csinálni.
Az életben tervező vagy spontán típus vagy?
Is-is. Tervező típus vagyok, de néha hagyom, hogy csak menjenek a dolgok, és az utolsó pillanatban ülök le hozzá. Minden kész van a végén, de sokszor rohanásban. A munkámban régen ez biztosan megmutatkozott, most már annyira nem. Érzem, hogy ez gyengeségem, és tudom, hogy ezen dolgozni kell, dolgozom is. A munkában inkább pontos vagyok, főleg, ha más is érintett.
Mi az a 3 szó, ami jellemzi a munkád?
Hatékony, következetes, kitartó – bár ez nem annyira a munkához, inkább az emberhez kapcsolódik. Ami fontos még szerintem, a jó kudarctűrés. Ez egy kulcspontja ennek a munkának, aki nem tudja elfogadni, annak nem jósolok sok időt a szakmában. Nekem is a mai napig vannak mélyebb pontok, csak ma már nem veszem annyira magamra. Van, hogy több hónapig dolgozom egy lakáson, a végén pedig valami apróságon csúszik el. Ez az embert kicsit a padlóra küldi, de ilyenkor felveszek egy jó lakást és megyek tovább dolgozni. :D
Ha úgy érzed, hogy szívesen kipróbálnád magad a szakmában, jelentkezz csapatunkba ezen az oldalon!