Ki az a közjegyző és miért hasznos?

A közjegyző olyan hivatalos személy, akit a törvény közhitelességgel ruház fel, hogy a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtson. A közjegyző hatáskörébe tartozik többek között közjegyzői okiratok szerkesztése, tanúsítványok kiállítása, hagyatéki eljárások lefolytatása, letétek kezelése. Nem tévesztendő össze a jegyzővel. A legnagyobb félelem egy lakáskiadás kapcsán, hogy a beköltöző bérlő nem hogy nem fizet, de még ki sem akar költözni. Hogyan előzzük meg ezt? Van rá megoldás? 


Van! A közjegyző, hiszen két nagy előnye van: a meg nem fizetett bérleti díj nagyon rövid idő alatt behajtható, a lakás kb. 3 hónapon belül kiüríthető. A közokiratot ugyanis a közjegyző ún. „végrehajtási záradékkal” látja el felmondás esetén, a záradékolt okirat pedig közvetlenül végrehajtható.
Fontos, hogy a bérleti szerződést, már korában el kell küldeni aláírva a közjegyzőnek, hiszen az adott kérésnek megfelelően tudja hitelesíteni legyen az magyar vagy akár angol nyelven. Ennek a költsége nem több százezerre rúg inkább csak pár tízezer forint, viszont biztonságban tudhatja a tulajdonos a lakását.

Hamarosan interjút készítünk egy budapesti közjegyzővel.